Az egyik fő hatása az orvosi piócának az emberi szervezetre, de az állatokéra is az úgynevezett vérhigítás.

A „vérhigító” kifejezés viszonylag egyszerűen és érthetően hangzik.
Tanulmányaink során többnyire azzal a véleménnyel találkoztunk, hogy a sűrű vérnek népileg olyan vért neveznek, mely magas mennyiségű vörösvérsejtet, illetve az ő hemoglobin színezékeit tartalmazza. És olyan információkkal is találkoztunk, hogy a vérhigító tabletták valóban higították a vért. De ez valóban így van?

Kezdetben tehát nézzük meg, mikor beszélhetünk a sűrű vér szindrómáról.
A sűrű vér fogalom alapja a viszkozitása. Ha a vér viszkozitása teljesen, (esetleg összetevőinek) meghaladja a normál értékeket, sűrű vér szindróma jelentkezik, melynek következménye számos vérfunkció károsodás lehet a szervezetben.

Kulcs a vérhigító hatás megértéséhez a hirudoterápia segítségével a vér viszkozitásának megértése. A probléma könnyebb megértéséhez nézze meg a lent látható videót. Szándékosan próbálok nem túl sok szak kifejezést használni, hogy a közzétett információk érthetőek legyenek a nagyközönség számára. Akit a viszkozitás pontos kifejezése érdekli, kérem használja az internetes keresést.

Ebben a cikkben példának a vizet és az olajat fogom felhozni, melyek a vérplazmát fogják képviselni, tehát a folyékony vér összetevőt (víz és olaj) és egy követ, mely a vér testecskéket fogja képviselni – például vörös és a fehérvérsejteket.

Ha a követ a vízbe dobjuk, akkor gyorsan a fenekére süllyed – ami azt jelenti, hogy a víznek alacsony a viszkozitása és az egyes testecskéi könnyen és nagyobb ellenálás nélkül mozognak benne. Ha a követ olajba dobjuk, lassan fog a fenekére süllyedni. Ebben az esetben magas viszkozitásról beszélünk és a testecskék erősebb ellenálással mozognak. Ha ezt a vérhez hasonlítjuk, aminek főleg transzport funkciója van, így a megnövekedett vér viszkozitás zavarokat okoz az alap transzport funkcióknál. Maga a mozgó testecskéken kivül a vérben az egész vérkeringés felvan bontva, ahol a vér nehezebben és lassabban folyik, és nehezebben jut el a vékony hajszálerekbe, amivel korlátozza a szervezet és egyes szervei vérkeringését.

A képeken a vérkeringési ereket láthatjuk:

A sűrű vér szindróma mutatkozhat például magas vérnyomással és magas szívműködéssel, mikor a szervezet megpróbálja kompenzálni a lelassított biológiai folyamatokat. A magas viszkozitás tünete lehet a test zsibbadás, bizsergés a bőr alatt, általános gyengeség, fejfájás, vérellátás csökkenés, és mások. Mivel ez egy szindróma, melynek okát más szervrészekben kell keresni, nem lehetséges konkrétan és véglegesen meghatározni a tüneteit.

Egyszerűen azt lehet mondani, hogy a vérünk állapotától függ a kardiovaszkuláris rendszerünk állapota, attól az állapottól, amelytől szinte minden szervezeti folyamatunk, annak szervei és sejtjei működése múlik.
A magas vér viszkozitást különféle akut vagy krónikus patológiai szervezeti folyamatok, rossz táplálkozás, túlzott alkoholfogyasztás és alacsony folyadék bevitel folyásolják be.

A magas viszkozitás egyik oka a túlzott véralvadás, az úgynevezett thrombophilia. Ez a fő ok, amiért sok ember vérhigító tablettát szed. Ezek a tabletták valójában nem higítják a vért, hanem megakadályozzák a vérrög kialakulását, melyek eredményezhetik a magas vér viszkozitást. Ezek a tabletták azonban nem a vér viszkozitás csökkentésére szolgálnak, hanem a vérrög megelőzésére. Például a Warfarin egyszerűsítve úgy múködik, hogy blokkolja a K vitamint, amely fontos a véralvadáshoz szükséges elemek termeléséhez. A páciensek, akik ezt szedik, korlátozott mennyiségű K vitaminnal ellátott élelmiszert ehetnek, mint például a saláták, zöldségek és hasonlók. A Warfarin nem hat közvetlenül a véralvadási folyamatokra, de megakadályozza a fontos komponensek kialakulását, melyek a véralvadási folyamatokon vesznek részt. Ha ez a témakör aktuális az Ön számára, javaslom a további információkat interneten kikeresni.

Az orvosi pióca alkalmazása során mechanikus hatás lép fel, mikor az orvosi pióca a vér egy részét megissza és egy része kifolyik a pióca leválása után. Pont a vérveszteség van hatással a viszkozitására. Az elvesztett vér azonnal pótlódik úgy, hogy a szervezet a vérkeringésbe kienged egyfajta sejtközti folyadékot és a lép betölti a vörösvérsejteket. A történelemben nagyon jól ismert volt a köpölyözés, melynek fő hatása abban rejlett, hogy csökentség a vér viszkozitását. A biokémiai folyamatok szintjén a pióca a rászívódás és harapás után nyálat enged a szervezetbe, mely hirudint tartalmaz, azaz olyan anyagot, melyet csak a pióca nyála és néhány kígyóméreg tartalmaz. A hirudin közvetlenül a trombinra – azokra az enzimre kötődik, melyek főszerepben vannak a véralvadás alatt. A hirudin elnyomja a funkcióját, amivel szintén a vér viszkozitás csökkentésére van hatással.

Az alacsony vér viszkozitás segíti a vér transzport funkcióinak helyreállítását, a mozgása sebességét és a vér testecskék mozgását a vérplazmában, ami jobb vérkeringést eredményez a szervezetben és szervekben, melyeknek lehetőségük van megszerezni a szükséges anyagokat ott, ahol kell, a szükséges gyórsasággal és a megfelelő mennyiségben abban az esetben, ha a szervezetben kevés van belőlük. Az alacsony viszkozitásnak pozitív hatása van az egész belsőszervezetre, mely könnyebben tisztul meg a keletkezett metabolikus hulladéktól.

Abban az esetben, ha a terápia a szükséges intervallumban van megismételve és életmódi változások vannak bevezetve a sűrű vér szindrómás embernél, viszonylag nagy az esély e szindróma fokozatos normalizálódásra és eltávolítására.

Néhány esetben elegendő maga az orvosi piócás terápia is, de a pozitív eredmény gyakran a hirudoterápia és az étrend változtatás kombinációjában és néha az életstílus változtatásával jegyezhetők fel.

Ha kérdése van ehhez a témához, használja a kapcsolatfelvételi lapunkat , melynek segítségével felteheti nekünk kérdését.