Elsősegély, avagy kezdjük a legfontosabbal

Ha nem lélegzik, akkor harmadik személy álltal hívjunk mentőszolgálatot. Abban az esetben, ha egyedül vagyunk, akkor magunk hívjuk a mentőszolgálatot és kezdjük meg az újraélesztést, mégpedig úgy, hogy a mellkas középvonalában elkezdjük a nyomkodást öt centiméter mélyre vagy a mellkas egyharmad magasságába körülbelül százhússzor percenként. A tenyereket összecsatoljuk az ujjak keresztberakásával, a tenyerünket rakjuk a mellkas középvonalába, a kezeket könyökben nyújtsuk ki és folyamatos mozgással nyomjuk a mellkast. A nyomás után mindig szabadítsuk fel a mellkast olyan szinten, hogy ne veszítsük el a kapcsolatot az érintett testével. Ha az érintett nem lélegzik, rövid időn belül visszafordíthatatlan agykárosodás léphet fel, aztán bekövetkezhet a halál, tehát szükséges mihamarabb elkezdeni a szájból szájba lélegeztetést. A légutakból távolítsuk el az akadályokat (például hányadék, protézist). Kéznyomással az állra hajtsuk hátra az érintett fejét. Ezzel felszabadulnak a légutak és kinyílik a száj. Fogjuk be az orrát. Aztán a szánkat rakjuk az érintett szájára és fújjuk ki a levegőt. Abban a pillanatba hagyjuk abba, mikor az érintett hasa felemelkedik. A mesterséges lélegeztetést a saját lélegzésünk frekvenciájában végezzük (be- és kilégzés az érintett szájába körülbelül 12x percenként), és abban a pillanatban fejezzük be, mikor az érintett saját maga elkezd lélegezni. Ez a módszer azért működik, hogy a kifújt levegő is oxigénben gazdag. Az az ideális, ha egy ember a szívmasszázst végzi el, és egy másik a szájon át lelegeztetést. Abban az esetben, ha az újraélesztésre egyedül vagyunk, mindig harmincszor nyomjuk meg a mellkast, aztán kétszer fújjunk levegőt a szájba. Tehát betartjuk a harminc nyomás két levegő arányt. De ha nem vagyunk hajlandóak az érintettbe levegőt fújni, legalább a mellkasát nyomkodjuk, miközben minden két percben megállunk egy rövid időre és az áll húzásával felszabadítjuk a felhalmozódott levegőt a légutakból, mely a mellkas nyomkodásával következik be. Az újraélesztést a mentőszolgálat kiérkesztéig csináljuk, vagy addig, amíg az érintett létfontosságú funkciói visszaáálnak. Amint helyreáll a légzés, az érintettet stabilizáljuk és figyeljük, amíg kiér a mentőszolgálat.