Hogyan küzdjük le a félelmünket az orvosi piócától

Ha az embernek több tapasztalata van az orvosi piócákkal, gyakran már nem fél kézbe venni őket, mert tudja, hogyan viselkedik a pióca, ahoz, hogy ráharapjon a bőrre, szüksége van egy bizonyos időre, amit nem percben számolunk, sokszor 5 – 10 másodpercről van szó, de ha az orvosi pióca megtalálja azt a helyet, melyre rá akar harapni, akkor először rászívódik, a fejét felhúzza, ami egy nagyon speciális mozgás, melyet egy tapasztalt hirudoterapeuta már ismer, és így tudja, hogy gyorsan elkell őt távolítani még azelőtt, hogy tényleg átharapná a bőrt. Azoknak az embereknek, akik orvosi piócákat tenyésztenek, nem okoz gondot, hogy a védetlen kezüket belenyomják a piócákkal teli edénybe vagy akváriumba annak ellenére, hogy azalatt az idő alatt néhány pióca is rászívódhat. Tudják, hogy amíg átharapja a bőrt, elegendő idejük van arra, hogy eltávolítsák őket a kezükről.
Ami a kellemetlen érzést érinti, hogy az orvosi pióca úgy néz ki mint egy nyálkás állat, akkor itt kell tumásul venni, hogy ahogy az ember sem, úgy a pióca sem engedi egyfolytában testnedveit. Azokat az orvosi pióca csak egyes emésztési szakaszban engedi nyál formában. Ha az alkalmazás előtt a piócát tiszta vízbe rakjuk, amiben levan öblítve, semmiféle nyálka nem marad rajta. Vizes vagy nedves lesz, mivel ő egy vízi állat, de nyálka nem lesz rajta.