2016 november elején Moszkvában jártunk. A látogatásunk fő célja a második globális hirudoterápia kongresszus volt. A kongresszuson kívül azon is dolgoztunk, hogy új embereket ismerjünk meg, kössünk új kapcsolatokat és találjunk együttműködési lehetőségeket, melyek a hirudoterápia fejlesztését segíthetik a jövőben. Sikerült a legrégebbi farmot is meglátogatnunk, mely az orosi piócák tenyészetével foglalkozik, és nem rég ünnepelte a 75 éves működését. Erről a látogatásról többet olvashat ebben a cikkben, ha rákattint a címére: “Az egészségügyi pióca központ látogatása Moszkvában

A kongresszuson körülbelül 300 résztvevő vett részt, 22 országból. Mi, mint a hirudoterápia s.r.o. csapata, voltunk az egyetlen képviselői Szlovákiának és Csehországnak. A résztvevők többsége aktívan dolgozik a hirudoterápia területén. Az összes speciális terület képviselve volt. Ha a résztvevőket csoportokra osztanánk, akkor főleg orvosok voltak, aztán nemzeti bgyógyítók, lektorok és tudósok, és nem utolsósorban a pióca tenyésztők.

A beavatott emberek számára ismert, hogy Oroszország egyértelműen világelső a hirudoterápia területén. Ezt az elsőbbséget joggal viseli, mivel sehol a világon a hirudoterápia nem ennyire kifejlett tudomány, mint Oroszországban. Ezt az elsőbbséget főleg a néhány évtizedes orvosi piócák és azok emberi szervezetre történő hatásainak kutatásainak köszönheti, és az orvosi piócák használatának a gyakorlatban az állam által engedélyezett állami gyógyszerészetben.

Minden eredmény mögött főleg olyan embereket kell keresni, akik az életüket ennek a gyakran nem könnyű munkának szentelték, tele versengéssel a dinamikusan fejlődő gyógyszeripari ágazattal, hogy bebizonyítsák, hogy a piócák nem a középkorba tartoznak, ahogy azt sok gyógyszeripari képviselő gondolja. De a bizonyított tudományos kutatásoknak és a praktikus eredményeknek köszönhetően megvédték az ő jogerős helyét a nagymennyiségű modern gyógyszerkészítményekkel szemben. Az orosz hirudoterápia személyeivel egy másik cikkben fogunk foglalkozni. Ma csak két fő képviselőt említünk meg, akikkel volt szerencsénk megismerkedni és akikkel további együtműködést tervezünk.

Doktor Konstantin Sukhov – MD, PhD a hirudoterápia világszervezet elnöke, gyakorló orvos, az állatvédelmi kamara tagja az orosz szövetség állami képviselőházban, szaktanácsadó az Egészségügyi Minisztériumban, szervezeti tanácsadó a tradicionális gyógyászat területén Moszkvában és tagja számos irányítóbizottságoknak más intézményekben.

A Sukhov doktorral nagyon hasonló nézeteink, vízióink és irányulásaink is vannak a hirudoterápia fejlesztésére.
Jelenleg a globális hirudoterápia szervezetben lévő tagságról tárgyalunk, melyet 2017-ben kaphatnánk meg. A 2000 diák közül, akik tőle tanultak, néhánnyal kapcsolatban állunk és fokozatosan elsajátítjuk a bevált módszereket, melyeket tanít. Oroszországból elhoztunk néhány könyvet és 2017 elején főleg az Ő munkáit fogjuk tanulmányozni. A jövőben tervezzük az együttműködést főleg szervezeti szinten a hirudoterápia fejlesztésénél a közelünkben.

Albert Krasheniuk – professzor, az orvosi társadalomtudomány doktora, a hirudoterápia akadémia igazgatója Szentpéterváron, akadémikus az európai természettudományi akadémián, megkapta az Európai tiszteletreméltó tudós címet, virológ, a hirudoterápia egyesület elnöke Szentpéterváron, néhány hirudoterápiás gyógymód szerzője és sok minden más.

A Krasheniuk professzorral és feleségével töltöttük a legtöbb időd kongresszusi látogatásunk során Moszkvában. A közeljövőben tervezzük meglátogatni őket Szentpéterváron, és egy teljes sor közös projekt terveken dolgozunk, melyekről nem soká további cikkeket írunk.

A részvétel a kongresszuson igényes volt, de sikerült egy mérföldes lépést tennünk előre. A rengeteg értékes kapcsolatokon, információkon és tapasztalatokon kívül, egy teljes bőrönd írásos anyagot, audió és videó anyagot hoztunk, amelyekkel a közeljövőben dolgozni fogunk és ennek a munkának köszönhetően fokozatosan növelni fogjuk az informáltságot a hirudoterápia területén. De legfőképpen új lehetőségeket nyitunk meg és orvosi piócás eljárásokat mint terápia módszer számos patológiai zavaroknál az emberi szervezetben.

Örülünk, ezért szorítsanak nekünk a közös haszonért az orvosi pióca terápia kedvelői számára.